2011. június 8., szerda

A kontrasztrugó és feladata

Erről az alkatrészről esett már szó, de hangolás keretében, most azonban csak róla fogunk beszélni. Több feladata is van, egyrészt a variátor ellen-kontrolálása, másrészt a csúszás-gátlás. Nade akkor lássuk is…
 
A kontrasztrugó a kuplung és a hátsó mobiltárcsa közt helyezkedik el – a fenti képen a piros, torziós gyűrűvel a végén, ami sárga. Ennek a gyűrűnek a feladata, hogy a rugó “működés” közben fellépő vibrációkat blokkolja.
Nade a kontrasztrugóról…ez nyomja össze a hátsó mobiltárcsát, ennél fogva az ékszíj folyamatos kapcsolatát biztosítja a tárcsákkal, és megakadályozza hogy megcsússzon. Fontos szerepe van a visszaváltásnál, amikor a variátor alacsony fordulaton elkezd nyitni. Itt is a kontakt a lényeges, hogy a váltások teljes spektrumában stabilan fogja a hátsó tárcsa az ékszíjat.
Ami a kérdés lényege volt, hogy ezt hogy lehet hangolni…noss, ez inkább a variátor beállításánál egy fontos szempont, ott is főképp az, hogy a görgők súlyát a középtartományba tudjuk tartani. Ha tuningolás során eljutunk oda, hogy szélsőségesen könnyű görgő kéne, egy erősebb kontrasztrugóval ismét a középtartományba lehet szorítani a görgők súlyát.
Itt a példa…az erőforráson nem módosítunk, és a meghajtáson sem. Tegyük fel, a variátorban 3,5 grammos görgők vannak, de ennél is könnyebbet kéne használni…ennél már azért nem igen van könnyebb. Azonban egy erősebb kontrasztrugóval ez orvosolható, ilyenkor már nem lefelé, hanem felfelé kell haladni a súlyokkal. A fizika elmondja hogy miért.
A variátorban a görgők a centrifugális erő hatására indulnak el kifelé, a variátor ilyenkor kezd váltani. Ezek az apró súlyok a kontrasztrugó ellen dolgoznak, az ő nyomását kell leküzdeniük. Görgőknél az örök igazság, a nehezebb hamarabb, a könnyebb később indul el…vagyis a nagy súly alacsony fordulaton kezd el vándorolni, míg a kis súly magas fordulaton. Namost…tételezzük fel – a fenti példánál maradva – hogy kicseréltük a kontrasztrugót erősebbre. Ilyenkor a görgőknek nagyobb ellenerőt kell leküzdeniük, ezáltal ugyanaz a görgő sokkal később kezdi a variátort váltatni. Tehát, hogy az optimális fordulaton váltson a variátor, nehezebb görgők kellenek, amik hamarabb indulnak meg kifelé. A nagyobb ellenerő miatt erre szükség van. Ezzel lehet a görgőket középtartományban tartani.
DE! Kis léptékben haladjunk a cserekor, mivel az erősebb kontrasztrugó együtt jár a szíj gyorsabb kopásával is, nem beszélve arról, hogy ezáltal nagy mennyiségű hő termelődik. Konkrét skála nincs, egyazon érték más gyártóknál más erőt takar, tehát ezt érdemes fórumokon megkérdezni.
Választék van, a Malossi, a Hebo, és a Stage6 mellett rengeteg gyártó készít még kontrasztrugókat, így a bőség zavara ismét előttünk áll. De ha a variátor-szetthez adnak kontrasztrugót is, azt érdemes használni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése